Üzemünkben a dobozokat nem csak a megrendelők igényeinek megfelelő méretben készítjük el, hanem képesek vagyunk szitanyomás segítségével azokat logókkal, feliratokkal is ellátni. Egy hagyományos barna vagy fehér dobozból így nagyon könnyen egyedi dizájn elemekkel rendelkező terméket tudunk varázsolni. Habár többféle nyomtatási mód létezik, mi szitázással dolgozunk, amely lehetővé teszi a kis darabszámú megrendelések teljesítését is versenyképes áron. De érdemes egy kicsit részletesebben is megismerkedni azzal, hogy mit jelenet a szitanyomás, hogy alakult ki az elmúlt évszázadokban és milyen technológiai folyamatokat takar.
A szitanyomás története
A történészek sem tudják pontosan megmondani, hogy mikor találták ki őseink a szitanyomást. A szitanyomás alapvető technikai elemei már a polinéz szigetvilág őslakosainak munkáiban fellelhetőek. Ők banánlevelekre vágtak mintákat és a ruháik megfestésére alkalmas tintákat készítettek. A banánleveleket rátették a ruháikra és a kivágott nyílásokat megfestették. A leveleket ezután egy másik ruhára is rátehették és arra ugyanezt a mintát festették rá. Egyesekben még az is felmerült, hogy az őslakosok a természetből vették az ötletet. Láthatták, hogy a rovarok lyukakat vágnak a levelekbe és a lyukakon keresztül átesik az eső. Pont ez a szitanyomás technikája: a festék átnyomása a sablonban lévő nyílásokon keresztül. A polinézek mellett ez a sokszorosítási eljárás megjelent más népeknél párhuzamosan, például Egyiptomban is, vagyis a szitázásnak nincs egy igazi őshazája.
Kína és Japán
Ha nem csak a kezdetleges próbálkozásokat, hanem a komolyabb megoldásokat nézzük, akkor mindenképpen szólni kell Kínáról és Japánról. Egyes kutatások szerint a kínai Song dinasztia (960-1280) korában jelentek meg a mai sablonok előképei. Ezek Kínában és Japánban is elterjedtek és az ezzel foglalkozó mesterek meglehetősen nagy ügyességgel készítették a különböző stencileket. Hamar felmerült persze a kérdés, hogy miként lehet részletesebb és bonyolultabb mintákat felvinni egy sablonra. Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor az egyik alakzat körülfogja a másikat. Tipikus példa erre az O betű. Ha a kört, vagyis az O betűt kivágjuk, a közepe kiesik. Ezt a problémát valahogy meg kellett oldani, hogy a kör belseje festéskor a helyén maradjon. Az ázsiai mesterek a legenda szerint ezt hajszálakkal oldották meg. A sablont hajszálakra rögzítették, így minden eleme a helyén maradhatott, míg a vékony hajszálak között vígan elfolyhatott a festék. Ez a hajszálas megoldás sok történeti visszatekintésben megjelenik, de nagyon nagy a valószínűsége, hogy csak egy újkori legenda. Sokkal valószínűbb, hogy már a korabeli mesterek is selyemszálat használtak a sokszorosítási technikájukhoz. Ez utána annyira hozzákötődött a szitanyomáshoz, hogy az angol és német nyelvterületen, még mindig a „selyem” szó is megjelenik a szitanyomás leírásakor (silkscreen printing, Siebdruck).
Európa
A mai szitanyomás európai előképei a 17.-18. században keresendők. Habár a középkorban is használtak kontinensünkön szitanyomáshoz hasonlatos megoldásokat, igazából ekkor terjed el a bútorok és tapéták megfestésére alkalmazott eljárás. Az évtizedek során az technológia sokat fejlődött és nehéz meghatározni egy olyan feltalálót, akinek a nevéhez köthetjük a mai megoldásokat. Több országban, párhuzamosan is fejlesztették a szitázást és tették egyre hatékonyabbá, szebbé azt. A 19. század második fele hozta meg a tömeges igényt a plakátokra, cégjelzésekre. A reklámipar bontogatta szárnyait és a képeket, grafikai megoldásokat sokszorosítani kellett. A sok-sok ügyes mesterből és feltalálóból talán érdemes egyet kiemelnünk: Samuel Simon 1907-ben adta be a szabadalmát egy síkszitázási megoldásra. Ebben selyemgéz alapanyagból készültek a sziták és a sűrű rácsszerkezet lehetővé tette az egészen aprólékos minták elkészítését is. Ehhez persze kellett a technikai fejlődés is, hiszen a malomiparban megjelent finom sziták megoldásait tudták alkalmazni a szitázás során.
Az elmúlt száz évben tovább fejlődött és tökéletesedett a szitanyomás technológiája, de ma is a 100 évvel ezelőtt lefektetett alapok szerint dolgozunk. A selyemből készült szitákat természetesen felváltotta a műanyag és a kézzel végrehajtott munkafolyamatok egy részét is ma már gépek végzik.
A szitanyomás technológiája
Ahogy a fentiekben is említettük, a szitanyomás technológiai alapjai viszonylag egyszerűek. Egy sűrű szitaszöveten kell átpréselni a festéket a szövet alatt elhelyezett megfestendő tárgyra. A festék a szitaszövet szálai között át tud jutni, de ha valamilyen anyaggal a szövet bizonyos részeit lezárjuk, eltömítjük, akkor ott a festék nem jut át. Ezzel a megoldással különféle ábrák, képek jeleníthetők meg. Értelemszerűen egyszerre csak egy színnel lehet dolgozni, vagyis többszínű munkák esetén külön szitákat kell készíteni. Érdemes áttekinteni, hogy a szitanyomás berendezései milyen alapvető részekből állnak.
A szitázó asztal
Cégünk hullámpapír termékek gyártásával foglalkozik, így a mi igényeinknek egy síkszitázó asztal felel meg. Követelmény az asztallal szemben, hogy kemény, sima felületén könnyen elhelyezhető legyen a szitázandó anyag, tökéletesen felfeküdjön rá és azt megfelelően rögzíteni is lehessen. Erre többféle megoldás létezik, lényeg, hogy az anyag ne csússzon el, ne nyomódjon be szitázás közben. A mi gépparkunk fém asztallapon rögzíti a hullámpapírt, miközben azt az asztallap furatain keresztül vákuum tartja azt a helyén.
Szitakeret
A szitakerek elsődleges feladata, hogy erre feszítve a szitaszövet mindvégig feszes maradjon, illetve a keret mozgatásával lehet pontosan pozícionálni a képet. A keret készülhet fémből vagy fából is a mérettől és a festék vagy éppen a munka típusától függően. Kisebb méretű munkák esetén költséghatékonyabb lehet egy fa keret használata, míg nagyobb képeknél már szükség lehet a fém (elsősorban alumínium) keretre. A fa keret ugyan olcsóbb megoldást kínál, de bizonyos esetekben vetemedhet, elhajolhat és így a szitaszövet feszessége csökken, akár alkalmatlan is lehet a használatra. Ez különösen abban az esetben fordul elő, ha vizes bázisú festékkel dolgozunk és a gyakori mosások miatt a fából készült keret megszívja magát vízzel. A fa különböző lakkokkal, vegyszerekkel történő kezelésével ez a probléma jelentősen mérsékelhető.
Szitaszövet
Az egész szitanyomás lelke a megfelelő szitaszövet. Ahogy említettük régebben selyemszálakból készült, de ma már nagy kopásállóságú műanyag szálakból szövik. A szálak mérete és sűrűsége tág határok között változhat. Sok tényezőtől függ, hogy egy olyan szövetet kell választanunk, amelyiken csupán 40 szál fut centiméterenként, vagy egy olyat, amelyiken 180. A festék típusa, a nyomathordozó anyaga vagy éppen a grafika részletgazdagsága mind-mind befolyásoló tényező. Értelemszerűen minél részletgazdagabb ábrát szeretnénk készíteni, annál sűrűbb szövésű anyagra van szükségünk. A szövetre kerül rá azután a fotóemulzió, amelye eltömíti a szitaszövetet, így a festék nem jut át rajta. A szitázandó ábrát a fotóemulzióba le lehet világítani, vagyis a fényérzékeny fotóemulzió a szitában marad, ahol speciális fénnyel megvilágítjuk és kimosható, ahol a fénytől elzárjuk. A formák így egy átlátszó fóliára nyomtatott ábrákkal könnyen átvihetők a szitaszövetre.
Rákel
Ha van már szitázó asztalunk, keretünk és levilágított szövetünk, akkor már csak a rákelre van szükségünk. Ez szolgál arra, hogy a festéket átnyomjuk a szitaszöveten és megfesse a nyomathordozót. Kezdetben gumiból készítették, de a számos, szitanyomás során alkalmazott vegyszer miatt ma már inkább szintetikus anyagból készül. A rákelek esetében két dologra kell figyelni: a gumi keménységére és a profiljára. Az, hogy milyen keménységű (a gyártók színekkel jelölik) és profilú rákelt kell használnunk a festék típusától, a nyomat összetettségétől és a szitaszövettől függ.