Az influenza és az allergiaszezon idején a legjobb társunk a papírzsebkendő. Ezen apró papírszövetek segítségével higénikusabbak lehetnek a mindennapjaink, valamint a betegségek terjedését is vissza tudjuk szorítani a használatukkal. Az apró kis papírszövetet számos hasznos dologra használjuk fel már régóta, több formájában is megjelenik mindennapjainkban és segítségül szolgálnak. Manapság ez az egyik legelterjedtebb módszer a betegségek megelőzésére, ámbár meglepő módon ez csak a 20. században vált elterjedté.
A papírzsebkendő eredete
Eleinte nem értékelték annyira az emberek, a zsebkendő hasznosságát és higiénikusságát. Mind hallhattunk már a textil díszzsebkendőkről, ezek napjainkban már kevésbé elterjedtek, talán az idősebb generációnál még találkozhatunk velük, ám napjainktól visszatekintve néhány generációval ezelőtt igen fontos darabként szolgált ez a textília, ugyanis a társadalmi rangot jelölték ezzel amellett, hogy egy igazán mutatós divatkellékként szolgált az öltözékeikhez. Ez eredetileg az olaszoktól terjedt el, „fazolettó” néven volt ismeretes a papírzsebkendő elég hosszú ideig.
Az 1600-as években nagy kultusza lett a textil zsebkendőknek, így természetesen ebből is, mint más divathóbortból, hatalmas fényűzést folytattak az akkori arisztokraták. Különféle mintákkal, csipkékkel, arany gyöngyökkel díszítették őket, ezzel is megjelölve a státuszukat. Ekkoriban a zsebkendő alapkellék volt a napi öltözetben, sőt, volt, hogy a nőket le sem festették díszes zsebkendőik nélkül.
A 15. században már illetlennek tartották azt, ha valaki a ruháját zsebkendőként használta. A dohányzás megjelenésével nagyobb szerepet kapott a zsebkendő, ugyanis a porló dohány -ami a tubába került, aztán a kézre-, nem mutatott túl igényesen az ingek ujjain, továbbá nehéz is volt kimosni azt a ruhából, így kezdték el alkalmazni ennek megelőzéseként a zsebkendőt. A zsebkendők elterjedésében a nők is kivették a maguk részét, nemcsak a dohányos férfiak: a nők egykor zsebkendőkbe rejtették szépészeti dolgaikat és kozmetikumaikat is egészen a 17. századig.
Maga a puha papírszövetből készült zsebkendő csupán csak(!) 100 éve terjedt el Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban. Ám a keleti kultúra jóval előrébb járt, mint a mi vonzáskörzetünk, ugyanis Kína már a 2. századtól gyártotta a papírzsebkendőt, Japánban pedig a 16. századtól már arctörlésre is használták a zsebkendőt. A világháború idején a gázmaszkok miatt szükség volt törlőeszközre, amelyet ennek segítségével, valamint a vattával (amit akkoriban a nőknek szántak kozmetikai felhasználás szempontjából) könnyen alkalmazni tudtak a fronton, később pedig az elhasznált zsebkendőfecniket elégettek. Ezúttal sokkal egészségesebb alkalmazási forma alakult ki a zsebkendőre, ugyanis az emberek sorra jöttek rá, hogy a megfázás idején mennyivel higiénikusabb papírzsebkendőt használni, ami tele gyűlik kórokozókkal 1 használat után, és ha azt eldobják vagy kidobják, azzal nem hordozzák a „zsebükben” a betegséget.
Hogyan készül a papírzsebkendő?
A papírzsebkendő többféle megjelenést is felvehet. Találkozhatunk egyszínűvel, mintással, egy-, két-, és három rétegűvel is, tarkával, csipkéssel és még sorolhatnánk. Manapság a modern technológiának köszönhetően a papírzsebkendőnek könnyed textúráját a fapép képezi. A fapépet tiszta fából vagy újrahasznosított papírból (pl. kartondoboz, újságpapír) állítják elő. A folyamat kezdetén az anyag a pépesítő és a pépelőkészítő részlegről átkerül a papírgyártó üzemrészre kerül, ahol egy mixerszerű elektromos gép keveri össze a pépet nagyon magas hőfokú vízzel. A forró víz abban segíti ezt a folyamatot, hogy a rostokat fellazítja, majd szétválasztja, s azok a kreppelőszerkezeten hálószerkezetet alkotnak. Ezt követi a szárítási folyamat, ahol a hálós anyagot egy forró legevővel felmelegített hengerre tekernek fel, ahol az anyag egyenletesen tud száradni, majd a megszáradt anyagot feltekercselik.
Felmerülhet a kérdés, hogy a papírzsebkendők puhaságát hogyan lehet szabályozni, főleg akkor, ha újrahasznosított alapanyagú péppel dolgozik a gyártó. A rétegszámtól függetlenül szerencsére ezt is lehet szabályozni, és nagyban befolyásolja a zsebkendők minőségét is a puhasága, hiszen minél puhább a papír zsebkendő, annál kíméletesebb a bőrünkhöz – ami valljuk be, egy megfázás alatt nagyon sokat tud segíteni, hiszen a bőrünk kevésbé tud kidörzsölődni. A puhaságot tehát simítóberendezésekkel lehet szabályozni, így az előzőleg elkészített papírtekercset a simítóból a prégelő egységébe terelik át, aminek a lényege, hogy a kiválasztott mintázattal préselik egybe a papír zsebkendő rétegeit, nem pedig speciális ragasztóanyaggal – ezzel is óvva a környezetet és a mi egészségünket is, ugyanis ezúton nincs szükség kemikáliákra, hogy a rétegek egyben maradjanak.
Az illatosított papírszöveteket a hozzáadott illatanyagoknak és aromáknak köszönhetjük. Az illatosítás a folyamat közben történik, mégpedig úgy, hogy a kikevert aromát egy tárcsa keveri bele csíkokban a papírra, s az csak később érlelődik teljesen, amikor zárt csomagolásba kerül.
A papírzsebkendő használatának előnyei
- Fenntartható, mert az alapanyagok megújuló erőforrásokból, vagyis fenntartható módon kezelt erdőkből vagy újrahasznosított papírból származnak. Ez a jelenlegi környezetünkre hatalmas befolyással bír és mi is kedvezhetünk vele, ha a papírt szelektíven gyűjtjük.
- Biztonságos és higiénikus, mert az eldobható papírzsebkendő-termékek segítenek csökkenteni a baktériumok és a fertőző betegségek terjedését, valamint higiénikusak és könnyen tárolhatóak csomagolásaikban.
- Praktikus, hiszen tapasztalatból tudhatjuk, hogy semmi sem múlja felül a utazó kiszerelésű zsebkendők és a papírtörlők kényelmét és praktikusságát.
Mi készül papírszövetből?
- WC papír,
- szalvéta,
- papírtörlő,
- arctörlő,
- dekoratív papírzsebkendő
- stb.
Miért érdemes használni a papírzsebkendőt és annak alternatíváit?
- A papírzsebkendő elengedhetetlen az egészség terén. A papírzsebkendő és annak változatai egészséget és megelőzést nyújthatnak a kórokozókkal szemben. A kéztörlők visszaszorítják a baktériumok terjedését, sokkal higiénikusabb kéztörlő papírt használni, mint kézszárítógépet. Az eldobható zsebkendőkkel könnyebben megőrizhetjük egészségünket és embertársaink épségét.
- A papírzsebkendők fenntarthatósága. Az USA-ban javarészt újrahasznosított papírt használnak fel zsebkendők gyártására, valamint hazai termelőktől kitermelt fákat.
- A papírzsebkendő előállítása egyre inkább fejlődik. A fejlesztéseknek köszönhetően egyre könnyebben lehet a nyersanyagokat feldolgozni, valamint a zsebkendők megjelenését is gyorsabban, hatékonyabban lehet fejleszteni a mai technológiáknak köszönhetően.
Érdekesség
A papírzsebkendő használata akkora igényt szült az Egyesült Államokban, hogy napjainkban az 1 főre jutó papírzsebkendő felhasználás mértéke meghaladja a 24 kg-t.